A Seuso-kincs a 350 és 450 közötti Római Birodalom Pannonia Valeria nevű dunamelléki provinciájából származó díszes ezüstlakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosókészlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve. A gondosan elrejtett, páratlan történeti információkat is hordozó régészeti lelet az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli Polgárdi Kőszárhegy, Szabadbattyán környékéről. A kincslelet nevét a tálalókészlet egyik darabjának, egy aranyozott ezüsttál latin nyelvű verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki egy gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. Szilágyi János György művészettörténész lokalizálta a lelet feltételezhető előtalálásának helyét, mikor felfedezte, hogy a tál vésetei között szerepel a Pelso felirat, ami latinul a Balaton elnevezése.

A latin körfelirat:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS

Magyar fordítása:
Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.

A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg kilogramm (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény. A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.

A leletet valószínűleg 1976-ban titokban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyoma veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, ezután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga így bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.

A szabadbattyáni ásatások alkalmával előkerült a Seuso kastély alapjai, amely a régészek szerint, így nézhetett ki. (látványterv)

A Seuso-kincs a 350 és 450 közötti Római Birodalom Pannonia Valeria nevű dunamelléki provinciájából származó díszes ezüstlakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosókészlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve. A gondosan elrejtett, páratlan történeti információkat is hordozó régészeti lelet az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli Polgárdi Kőszárhegy, Szabadbattyán környékéről. A kincslelet nevét a tálalókészlet egyik darabjának, egy aranyozott ezüsttál latin nyelvű verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki egy gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. Szilágyi János György művészettörténész lokalizálta a lelet feltételezhető előtalálásának helyét, mikor felfedezte, hogy a tál vésetei között szerepel a Pelso felirat, ami latinul a Balaton elnevezése.

A latin körfelirat:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS

Magyar fordítása:
Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.

A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg kilogramm (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény. A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.

A leletet valószínűleg 1976-ban titokban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyoma veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, ezután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga így bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.

A szabadbattyáni ásatások alkalmával előkerült a Seuso kastély alapjai, amely a régészek szerint, így nézhetett ki. (látványterv)

A Seuso-kincs a 350 és 450 közötti Római Birodalom Pannonia Valeria nevű dunamelléki provinciájából származó díszes ezüstlakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosókészlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve. A gondosan elrejtett, páratlan történeti információkat is hordozó régészeti lelet az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli Polgárdi Kőszárhegy, Szabadbattyán környékéről. A kincslelet nevét a tálalókészlet egyik darabjának, egy aranyozott ezüsttál latin nyelvű verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki egy gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. Szilágyi János György művészettörténész lokalizálta a lelet feltételezhető előtalálásának helyét, mikor felfedezte, hogy a tál vésetei között szerepel a Pelso felirat, ami latinul a Balaton elnevezése.

A latin körfelirat:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS

Magyar fordítása:
Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.

A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg kilogramm (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény. A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.

A leletet valószínűleg 1976-ban titokban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyoma veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, ezután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga így bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.

A szabadbattyáni ásatások alkalmával előkerült a Seuso kastély alapjai, amely a régészek szerint, így nézhetett ki. (látványterv)

A Seuso-kincs a 350 és 450 közötti Római Birodalom Pannonia Valeria nevű dunamelléki provinciájából származó díszes ezüstlakomakészlet (kancsók, tálak, kézmosókészlet, illatszeres doboz) összefoglaló neve. A gondosan elrejtett, páratlan történeti információkat is hordozó régészeti lelet az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli Polgárdi Kőszárhegy, Szabadbattyán környékéről. A kincslelet nevét a tálalókészlet egyik darabjának, egy aranyozott ezüsttál latin nyelvű verses feliratában megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki egy gazdag hadúr, tartományi főtisztviselő volt. Szilágyi János György művészettörténész lokalizálta a lelet feltételezhető előtalálásának helyét, mikor felfedezte, hogy a tál vésetei között szerepel a Pelso felirat, ami latinul a Balaton elnevezése.

A latin körfelirat:
HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS

Magyar fordítása:
Maradjanak meg számodra ezek az edények, Seuso, évszázadokon át, hogy utódaidnak is méltóképp hasznára váljanak.

A kincs művészi és anyagi értékét tekintve is, a ma ismert és fennmaradt, ezüstből készített ötvösművészeti tárgyak között a legértékesebbnek számít a késő római császárkorból. A tizennégy ismert darab összsúlya kb. 68,5 kg kilogramm (a „polgárdi ezüstállvány” elnevezésű kinccsel együtt 88,5 kg). A leletek többsége mitológiai alakok és történetek (Akhilleusz, Meleagrosz, Hippolütosz) domborműves ábrázolásaival díszített edény. A kincs legjellegzetesebb darabja a vadásztál, amelynek a domborművén lakomázó rómaiak előtt az asztalon hal van feltálalva, két rabszolga ételt és italt kínál nekik, más alakok vadászaton elejtett állatokat dolgoznak fel. A kincsek mérete, az ezüstedények díszítésének művészi kvalitása, egyedisége és a nemesfém mennyisége miatt is értéke felbecsülhetetlen.

A leletet valószínűleg 1976-ban titokban találta meg Sümegh József, akinek 1980-as rejtélyes halála után az ezüsttárgyaknak nyoma veszett. Bécs és London után 1990-ben New Yorkban tűnt fel a kincs, ezután hosszú pereskedés következett a leletek eredetének bizonyítására. Mivel a tárgyak tulajdonjoga így bizonytalanná vált, a kincset nem lehetett eladni, illetve megvenni. 2014-ben a magyar állam 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot), majd 2017-ben 8,6 milliárd forint kompenzációs díjat fizetett a kincsek őrzési jogáért, ezzel a Seuso-kincs összes ismert darabja Magyarországra került.